Próbadolog

Második bőr? Régi sztori új köntösben?
Mit tud adni egy sikeres könyv folytatása?
Lehet, hogy a sikeres író, Ken Follett kifulladt mára?
Még az eltérő könyvei is nagyon hasonlítanak egymásra, mit tud így kezdeni egy folytatással?

A Katedrálisa kedvenc könyveim egyike, most megjelent a második része, Az idők végezetéig címmel.
Ez a poszt erről szól, és lesznek olyanok is, amik befolyásolhatják azokat akik még nem olvasták, vagy éppen lelepleznek bizonyos részleteket, szóval tovább csak saját felelőségre! :-)

A Katedrális azzal ért véget, hogy elkészült a nagy mű, az alkotó pihen, mindenki boldog, hiszen a jó elnyerte jutalmát, a gonosz pedig büntetését.
Most pár emberöltővel később csatlakozunk be Kingsbridge város életébe, 1327 és 1361közötti élet bonyodalmait és életútjait követjük.

A helyszín ugyanaz, és gyakorlatilag az emberek és a karakterek is.
Most is van ügyes iparos (Merthin), aki ráadásul leszármazottja a Katedrális építőjének, Jánosnak.
Most is van szabad szellemű nő, igazságtalan püspök, bosszúszomjas lovag. Harc a hatalomért egyházi és világi szinten, szembenállás Kingsbridge és Shiring között.

Az építkezéseket ismét cselszövések tarkítják, a kicsi város életébe újfent beleszól az országos politika, és teszünk egy rövid kirándulást a kontinensen is, amit éppen az Angol - Francia csatározások dúlnak fel.
A könyvben persze megjelenik a pestis, hőseinknek ezzel is meg kell küzdeniük, mintha nem lenne elég az, amit az élet (és az író) rájuk rótt.

A könyv akár még jó is lehetne, hiszen szövevényes, fordulatos és bonyolult, de valami még is hibázik.

Egyrészt belengi az első könyv árnyéka. Akár merre járunk Kingsbrisdge-ben, mindig az az érzésünk, hogy a következő utcasarkon előbukkan egy olyan fordulat, ami már ismerős, és ha ez az érzés előjön, általában nem is csalódunk: jön a várt esemény, akár csak egy sablon amerikai filmben.
Aki olvasta az első könyvet, könnyedén kitalálja, nagyjából minek kell történni.

A karakterekkel hasonló a gond: mind ismerős, ráadásul mind egy síkú.
Mindenki, aki a könyvben van, emlékeztet az első könyv valamelyik szereplőjére.
Az építő itt is kreatív, mindent megold, mindenre kitalálj a frankó, kreatív megoldást. Persze itt nem az erdőben nőtt föl, nem ismeretlen jokulátor volt az apja, de ugyanolyan jó ember.
Választott társa a szabadelvű nő, akivel már gyerek koruk óta szeretik egymást, szintén feltétel nélkül jó, erős egyéniség, aki a feje után megy, és megoldja a problémákat, és ha kell meghozza a szükséges áldozatokat.
Vajon elárulok titkot, ha azt mondom, sokáig nem lehetnek igazi pár, de a végén minden jó lesz?
Ok, itt nem a fiúnak kell kolostorba vonulni, hanem a lánynak, de a lényeg ugyanaz.

A másik gondja a sztorinak a lépték.
Az első könyv egyik fontos momentuma a katedrális építése volt.
E körül forgott a világ, erről szólt a történet, és láttuk ahogy kőröl-kőre épül a nagy templom generációkon keresztül.
Még a mellékszál, János apjának történet is olyan volt, aminek volt valamennyi értelme, ahogy a háttérből néha-néha előbukkant.

Itt egyetlen, nagyvolumenű építkezés nincs, helyette sok apró kihívás.
Egy híd, egy ispotály építése, harc a pestis ellen, a katedrális tornyának megnagyobbítása...
Sok-sok apró sztori, amik egymásba fonódnak, de nem képesek megadni azt az egy "magasztos célt", ami annyira jó keretet adott az első könyvnek.
Persze van itt is háttérben húzódó rejtett szál. Olyan, ami mellékesen elő-elő bukkan, és ami persze megoldás és válasz sok apró kérdésre, de ez is inkább csak azért van, hogy ki tudjuk pipálni a listán.

Furcsa a könyv írásmódja. Olyan, mintha memóriaproblémásoknak írták volna.
Legalább is nem emlékszem rá, hogy a Katedrálisban (vagy bármely más Follett könyvben) állandóan visszaemlékezett volna a sztori a pár oldallal korábban történtekre.
Pedig itt többször is elmeséli a könyv azokat a részleteket amikre az író szerint fontos emlékeznünk.
Mint egy filmsorozatban, amikor az előző részek tartalmát felidézik. Az elején még csak furcsa volt, hogy újra és újra magyarázza az előző könyvet az író (furcsa volt, bár néha hasznos).
De a könyv vége felé már zavaró, hogy olyan eseményeket is ismételünk, amik csak pár oldallal korábban törtnétek.

Egy érdekes fordítási "hiba" is zavarta még nálam a képet, mégpedig az, hogy a Katedrálisban a legtöbb szereplőnek magyar neve volt, itt viszont mindenki következetesen angol.
De nem csak az új szereplők neve más, a régiek is átkeresztelkedtek az évszázadok alatt.
János helyett Jack építőmester van, Fülöp perjel helyett Philip prior.
Mivel rendszeresen előkerülnek az ősök nevei, folyamatosan furcsa, nehéz megszokni.

Régi sztori új köntösben?
Második bőr?

Talán igen. Még az író is csak reménykedik  az előszóban, hogy sikerült jól folytatni a korábbi sztorit, és talán igaza van.
Ha nem ő írta volna, és nem Kingsbridge-ben játszódna lehet, hogy jobb lenne.
De így nagyon második rész hangulata van.

Persze, aki szerette a Katedrálist, és van rá jó pár napja, hogy végigrágja magát az 1000 oldalon, valószínűleg élvezni fogja az olvasást, hiszen a hangulat jó, a történelem érdekes, a történet izgalmas.

De a legjobban akkor járunk vele, ha úgy olvassuk, hogy keveset várunk tőle, és megpróbáljuk minél nagyobb távolságból nézni az első könyvet.
Sőt, talán akkor járunk igazán jól, ha nem olvastuk korábban a Katedrálist, mert - mint ismét kiderült - a második részt egy könyvben is nehéz jól megírni.