Most néztem meg Steve Ballmer budapesti előadásának videóját az indexen, amiben nagyon sok érdekes gondolat van, egy pedig különösen elgondolkoztatott.
Azt mondta, hogy az Apple szép és formatervezett dolgokat készít a Microsoft pedig funkcionálisakat.

Ez eszembe juttatta, hogy hogyan is jutottam el odáig majdnem három éve, hogy vegyek egy Powerbookot.



Először ugyanis én is hasonlóan gondolkodtam: megláttam az Apple gépeket egy kereskedőnél, és azonnal beléjük szerettem.
Gyönyörű házak (persze ízlés kérdése, de nekem bejön), meg szép felületű oprendszer jópofa effektekkel.
Egy darabig ezt is gondoltam, míg kölcsön nem kaptam egy Macminit, minek hatására 2 hónap múlva már Powerbookon dolgoztam.

Először úgy voltam az egésszel, hogy igen, tele van vizuális geggel és parasztvakítással az egész Apple, és valóban formatervezési bravúr, de nem sokkal több.
Aztán ahogy dolgoztam, rájöttem, hogy egy frászt!
A parasztvakításnak tűnő dolgok sorra értelmet kaptak, és szinte mindegyikről kiderült, hogy kő kemény funkcionalitás az alapjuk.
Amikkel az első időben demóztam a windowsos ismerősöknek, mind-mind megteltek értelemmel, és azon kezdtem el csodálkozni, hogyan lehetett eddig ezek nélkül dolgozni?
Exposé, világító billentyűzet, dashbord, spotlight, oldalra rakott usb, kinagyuló telefonszámok, és sok-sok más apróság...
Mind olyan cucc, amivel jól el lehet kápráztatni mindenkit aki még nem látott ilyet, de amint elkezdesz dolgozni velük, rájössz, hogy mindnek jól átgondolt funkciója van, tehát messze túl mutatnak az egyszerű formatervezésen.
Tulajdonképpen két parasztvakítás maradt, aminek nincs funkcionális értelme, a világító alma a gép hátulján és a fast user switch kocka effektje.
Minden más funkcionalitás.

Megtervezett átgondolt funkcionalitás, ami képes megváltoztatni a világot, ha elég sok emberhez jut el.
Hülye és nagy szavak, de gondoljunk bele, hogy ez zajlik most az iPhone-nál, és ez történt az iPodoknál is.
Az iPodoknál ugyanis van egy nagyon apró, ám rendkívül hasznos funkció, amitől igazából működik az egész, ez pedig a Click Wheel.
Kis tárcsa, ahol nem kattintással, hanem az ujjunk körzésével tudunk rendkívül hatékonyan tekerni, görgetni és válogatni.

Az iPhone esetében pedig az egész a felületről szól.
Arról a felhasználói felületről, amelyiken önmagában sok extra nincsen, hiszen érintőképernyős telefont meg PDA-t láttunk már korábban, de ahogy ez az érintőképernyő és a funkcionalitása élménnyé és felhasználhatóvá teszik az eszközkezelést, az korszakalkotó.

Persze nagy szavak, miért lenne korszakalkotó, hiszen csak egy telefon, ami ráadásul kevesebbet tud, mint egy nokia, motorola, stb. ráadásul milyen keveset adtak el belőle?
Igen, valóban így van, de egy termék nem attól zseniális, hogy mennyit adnak el belőle, hanem attól, hogy milyen hatást gyakorol a környezetére.
És lássuk be, kevés olyan termék van, ami már a piacra kerülése előtt ekkora hatással volt a piacra!
Amint bemutatták az első demót, pár hónapra rá, már PDA-kat és telefonokat árultak hasonló designnal, hasonló élményt ígérő felülettel, mire pedig az iPhone kijött, addigra pedig kínai koppintása is volt.
Azóta pedig mindenki hasonló működésű érintőképernyőt rak a csúcs telefonjaiba több-kevesebb sikerrel.
(Hamarosan pedig az iPhone szinte mindenhol kapható lesz a világon, így már a piaci részesedésre sem lehet panasz...)

Formatervezés vs. funkcionalitás?
Kedves Steve Ballmer, normális esetben a kettő nem létezik egymás nélkül.
Tessék megtanulni, és akkor pl. a következő windows valóban használható lesz, nem pedig egy felesleges üzleti húzás, amit folyamatosan elutasít a piac!