HTML

Miért?

Az ember mindig, mindent kipróbál. Ha nem akarja akkor is.

Iratkozz fel, telepíts!

Ezeket mondtátok az előbb.

Címkék

It megoldások ajánló

Nincs megjeleníthető elem

Benzinló

Nincs megjeleníthető elem

Mondd kit választanál?

2008.06.19. 08:25 Richárd

Közeleg a választás, maximum két év múlva új kormányunk lesz. De minek, ha azt várjuk, hogy ki tud megint nagyobb hazugsággal kényeztetni bennünket?

Ha most lennének a választások, mindenki zavarba lenne.
Az MSZP össze-vissza hazudott, hitelét vesztette az elmúlt években, és Orbánról is kiderült, hogy reálisabban látja a világot, mint az az eddigi kommunikációjából kiderült. Aminek hatására persze kevesebben szeretik már a Fideszt (talán a nyugdíjasoknál esett ki a biliből a párt? Fogadni mernék...), és - főleg mióta ismét megengedőbb - többen szavaznának Gyurcsányra.
Közben pedig egyre többen mondják, hogy nem tudják elmennének-e szavazni.
Nem csoda. Az utóbbi választásokon néha már én is csak azért vettem részt, mert ez a dolgom, és meg kell tennem, hogy véleményt nyilvánítsak, még akkor is, ha nincs olyan rublika a szavató lapon, amit gondolok.

Valóban érdekes a helyzet, hiszen mindenki tudja, hogy gázban az ország, mindenki tudja, hogy tenni kéne valamit, és azt is, ha valódi és értelmes dolgok történnek, az fájni fog.
A gond, hogy elég csúnya éveken vagyunk túl, a gazdaság romokban, az emberek és  vállalkozások csak a túlélésért küzdenek, és ez sokaknak nem sikerül.

Egy ilyen helyzetben nehéz arra szavazni, hogy igen, legyen még keményebb, de essünk túl rajta, még akkor is, ha tudjuk, hogy tényleg erre van szükség.

Érdekes helyzet lesz a következő választáson, hiszen két olyan párt fog harcolni egymással, akik valószínűleg megint nem mondhatnak igazat.
Mindegyikük kénytelen lesz azt hazudni, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor jön a kánaán, adócsökkentés, nyugdíjemelés, szociális juttatás bővítés, plusz mindenkinek ingyen Suzuki Swift.
Persze ők is tudják, hogy ez hülyeség, de így tudnak csak nyerni, ami azért gáz, mert így az új, leendő kormány szintén mindenféle jogosultság nélkül kerül hatalomra. Hiszen a mostani kormányra szavazók sem arra adtak jogosultságot a választási ígéretek alapján, ami azóta történt, tehát a mostani kormány igazából nem a választói akarat alapján cselekszik. Gyakorlatilag illegitim. Ami két éve történt, az majdnem választási csalás  volt.

Vajon lesz bátorsága a választási harcba valamelyik (nagy) pártnak kiállni a választók elé, és azt mondani, hogy gyerekek gáz van, kell még két év, amíg rendberakjuk a dolgokat, nyugdíjat kell befagyasztani, szociális juttatást szigorítani?
Valószínűleg nem.

Érdekes módon azt hiszem, hogy ha az MSZP bevállalná ezt, több esélye lenne. (Persze nem Gyurcsánnyal, ő már hitelt vesztett, mennie kell.)
Jönne pl. Bajnai, mint új jelölt (aki ráadásul gazdasági vonalról jön nem sport életből), és kiállna, elmondaná problémákat és a kész megoldásokat.
Mit veszíthetne az MSZP? Tulajdonképpen keveset, hiszen sok támogatójuk nem maradt. Elindúlhatna az esélytelenek nyugalmával, és valószínűleg elég komoly támogatást is szerezne, talán még nyerhetne is, főleg ha a Fidesz elköveti a szokásos kis hibáit.

Mehetne ugyanez a kommunikáció a Fidesz oldaláról is?
Valószínűleg nem, hiszen ők eddig a szociális életmód megmentiként tetszelegtek.
Mondjuk egy másfajta, reformokra és változásra kiélezett kommunkációval lehet esélyük, mondván, hogy ők már 2006-ban is az adók (illetve a járulékok) csökkentéséről beszéltek. Ezt pedig azóta remekül átvette a többi párt is.

Mi lesz itt 2010-ben? Vagy remélhetőleg korábban?
Ki tudja. Félő, hogy megint jön az ígérgetés, aztán a pofáraesés. Újabb négy év hazugságok alapján, újabb lemaradás. Mert nekünk ez kell.
Mert mindenkinek könnyebb egy hazug választási kampány: a politikusoknak is és a választóknak is. Előre a jövőbe, éljen Magyarország!

1 komment

Alternatív címlapra!Iratkozz fel a Feedre!

Címkék: választás magyarország kormány megmondás

A bejegyzés trackback címe:

https://probadolog.blog.hu/api/trackback/id/tr43528425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maddness69 2008.06.25. 08:21:40

Ezért kell olyan pártra szavazni, amelyik nincs most a parlamentben. Vérfrissítés gyanánt. Nem csak piros-kék-narancs-zöld mezőben lehet létezni.
süti beállítások módosítása